|
ami az oilerst illeti 3 pontra vannak a PO-tól, így, hogy elkapták a lendületet könnyen becsúszhatnak, és igen, akár második körig is juthatnak, mert ők már pörögnek míg a PO ellenfél még csak fel fogja venni a lendületet. másik dolog, hogy szerintem max 2. körig jutnak mert addigra elfogy a szufla.
ami Cammyt illeti, egyik kedvenc játékosom volt eddig, de nekem úgy tűnik kicsit nagy lett az arca. ezek a bérvitás dolgok sem tettek jót a hangulatának, pedig szerintem igazán nem bukott velük sokat. hjah.. oké, hogy feleannyi lett a fizuja mint amit várt, de én is kérhetnék nettó x ft-ot... azért ha belegondolunk usa-ban 1M$ durván annyit tesz, hogy többé nincs megélhetési gondja az embernek.. ő meg 1 év alatt keres több mint 3 millát (az 5 helyett, amit kért).. na mindegy, azért ebben az önérték ítélet is benne van.
ami a pontszerzését illeti, elkezdtek figyelni rá. eddig under-the-radar volt, most meg tudják, hogy figyelni kell rá. ráadásul elég apró termetű és annyira viszont nem gyors mint pl. St.Louis, így egyszerűen csak ellökik és már oda a lehetőség. Mindemellett sérült volt, asszem valami bordarepedés ami a lövésben meglehetősen gátló tényező. az első meccseken visszatérése után valami tragédia volt, lehetett látni rajta, hogy egyszerűen nem tudja a lendületet felvenni a slapshothoz. márpedig góljai nagy részét féltérdreereszkedős slap shottal lövi.
Nagy ufa lesz, rá nem számítunk a jövőben.
Cammyt szerintem el lehet tradelni, első sorunk ugye Brown-Kopitar-O'Sully (ezt se hittem volna év elején, de mindhárman nagyon jók voltak idén, Sully és Brown pedig minden elváráson felül teljesítettek). második sorba jelentkezőnek itt van még Frolov mellé Calder, Handzus, Boyle, Purcell..
Nem mondom, hogy könnyen pótolnánk, de hátul nagyon mostoha a helyzet. valami defenzív védő tehetségre nagy szükségünk lenne.
Armstrongot szívem szerint max a 3. sorba raknám. csupaszív játékos, de képességei szerint nem jobb 3. sorosnál..
|